napsugar

Ezt a módszert, én nem javasolnám, persze ez attól is függ hogy a kérdező milyen korú, mert ha még fiatal, akkor nem annyira veszélyes, de idős korban kifejezetten káros!! Mivel felüléskor, nagy terhelés nehezedik a gerincre, és ez későbbiekben súlyos következményekkel járhat!

Van viszont, egy gerinc kímélő, ámde mégis nagyon hatásos hasizom fejlesztő gyakorlat, az úgy nevezett, hasprés.

A gyakorlatot a következő képen kel végezni, hanyatfekvésben, lábak felhúzva, talpak a talajon, karok behajlítva, a tarkón. Az orrunkon beszívott levegőt 2 ütemre a szánkon kifújjuk, miközben, egy kicsit megemeljük a lapockánkat a talajról. Nem kel nagyon felemelkedni, de az fontos hogy amikor préselünk, tehát kifújjuk a levegőt, az állunkat emeljük ki, tehát ne nyomjuk rá a mellkasunkra, a mellkas, és az áll között, legyen egy ökölnyi távolság. Nem muszáj egyszerre sokat csinálni, a fontos a gyakorlat helyessége. Először csinálhatunk, 3X10, vagy 3X15, majd miután már nagyon jól megy , és nem okoz gondot, a gyakorlat végre hajtása, emelhetünk, a sorozat számon. Nagyon fontos azonban a kitartás!! Mert egy gyakorlattal sem érünk el eredményt ha nem vagyunk következetesek, és kitartók, Mit sem ér az egész ha alább hagy a lelkesedésünk, 2 hétig csináljuk, aztán abba hagyjuk, na így biztos nem érünk el eredményt. Ezért ne vigyük túlzásba, inkább kevesebbet, de azt mindig, és akkor az eredmény láthatóvá válik! De csak akkor!

Az emberek többsége azért hagyja abba a különböző gyakorlatokat, mert hirtelen, elhatározzák, hogy na most, megcsinálom, nekiugranak, de a lelkesedés és a kitartás alább hagy, mert nem látnak változást, de ez nem egyik napról a másikra történik, de addigra már elmegy a kedvük, és minden marad a régiben. Ezért nem kel túlzásokba esni!

Fontos a kitartás, mert csak akkor érsz el eredményt!

Sok sikert kívánok!

Tovább

több éve
1