gyogytan

Hízni legalább olyan nagyon nehéz, mint fogyni. A kérdés sokszor nem is az, hogy hány gyermeke van, hanem kivel együtt neveli őket, és kettejük között azonosak-e a gyermekekkel kapcsolatos nevelési és következetességi irányelvek. Aztán ott van a másik nagy kérdés, hogy milyen anyagi hátérrel rendelkezik egy hízó-kúra érdekében, mert ne higgye, hogy a fogyókúra a drágább anyagilag. Nem bizony, hanem a hízókúra. Ilyen súly mellett, meg is lehet érteni, hogy idegesebb, bár nem egyértelmű, hisz vannak akik nagyon soványak, mégsem idegesek, mert olyan lelki miliőt tudtak magukban létrehozni, hogy semmilyen életforma változás nem tud azon lukat ütni.

Elsősorban ajánlanám délelőttre a több zsírbevitelt. Ha kevés a gyomorsav, tehát nincs éhségérzet, akkor az első napokban ajánlom sós víz fogyasztását, valamint minden étkezés után egy csipet só rátevését a nyelvre. A napi rendes só fogyasztásnak NaCl-ből kb. 16 g-nak kellene lennie úgy, hogy ebben benne vannak a félkész és készételek sómennyiségei is. Megfelelő só bevitele nélkül, nincs elegendő gyomorsav sem, s erre nem megfelelő az ecet fogyasztása sem, mert az másmilyen kémiai folyamatokat hoz létre bennünk, nem sósavat a gyomorban, hanem főleg ecetsavat a szövetekben, ami által még rosszabb állapotba visszük a szervezetünket.

Amikor már pár nap után érzünk éhséget az előző sós víz fogyasztástól, akkor reggelente kezdjünk egy kis kanál fűszeres és sós tökmag, vagy oliva olaj fogyasztással. Reggelire együnk töpörtőt, vagy valamilyen szalonnát sok paradicsommal, vékony hagymaszeletekkel, majd még egy alma belefér.

Délelőtt együnk 2-3 evőkanál parajból levet, ízesítve pirospaprikával, borssal gyömbérrel. Ha nincs paraj, akkor egy kis céklát nyersen daraboljunk meg s ezt ízesítsük meg. Lehet még délelőtt 3 evőkanál túró valamilyen salátával, vagy paprikával fogyasztva. Ha nem megy, akkor eleinte ne erőszakoljuk a kenyér fogyasztását, viszont mindenhez ehető egy kevés előre megfőzött lencse, vagy hajdinakása. Ez mindig lehet a hűtőben előre lefözve, s bármihez ehetjük, vagy ebből kivéve bármivel dúsíthatjuk, vagy leveshez adhatjuk betétnek.

Délben lehet nagyobb mennyiségű tésztát fogyasztani, de ha a suzokásos magyar étrendbeéi evest is szeretnnk megtartani, akkor mindig vegyes zöldséglevesben gondolkodjunk és ne vegetával, hanem a következő fűszerekkel magunk fűszerezzük: kurkuma, bors, kevés csilipor, só (nem káliummal dúsított, bár lehet kevés káliumjodidos só is), tárkony, zellerzöld, sárgarépa levele, céklalevél, zöldségzöld, bazsalikom. Babos ételekbe majoranna, borsikafű. Húsos ételekhez rozmaring, zsálya, bazsalikom kömény, babérlevél. Krumplis ételekhez: pirospaprika, csili, babérlevél, lestyánlevél stb. Babhoz és káposztához mindig legyen kömény és egy szem szegfűbors.

Délután 15 óra körül együnk édességet, bármit. Egy kanál dejót keverve cukros, darált mákkal, pár szem szőlő, vagy fekete mazsolával. Ezeket kevés főtt tésztával is lehet fogyasztani. Estére kell a főétket tenni húsból s bőséges körettel, de nem szénhidráttal, hanem kevés kásával és sok párolt, vagy nyers zöldséggel. Lefekvés és fogmosás előtt egy órával még lehet valamilyen könnyű édességet fogyasztani.

Napi víz mennyiség, 45 kg-hoz 45×30 ml, azaz 1 liter és még 3,5 dl. Ennek fele okvetlenül legyen sós víz. A keverési aránya 1 liter vízhez 9 g NaCl (nem káliummal dósított, kivéve ha jódos só, mert annak kicsi aránya a jód miatt). A többi vízmennyiség lehet bármilyen tiszta víz, vagy tea, de ne legyen cola és nyákos, mindenféle műital.

Gyomorerősítő hatása van az élesztőnek magában elszopogatva, s némi étvágygerjesztő hatást is gyakorol a szervezetre már korán reggel. Minden kesernyér gyógynövény hat az emésztési rendszerre pl. pitypanggyökér, apróbojtorján, fekete üröm, a szidott parlagfű levele. Savanyú jellegűek közül a citrom leve, grétfruit-lé, a sóskából pár levél, fülfű 2-3 levele, kövérporcsin levele. Mindezeknek az idegekre is van jó hatása, de erre még nagyon jó az orbáncfű, édeskömény, gyömbér, fahéj is.

Lehet több kelt tésztát fogyasztani, több krumplilángost vagy tócsnit. Mindezeket otthon készítve, és nem boltit. A cukor fogyasztást nem szabad túlzásba vinni annak ellenére, hogy hízni szeretne, mert nem tesz jót a csontoknak a túlzott cukorfogyasztás, így az idegeknek sem.

Ha türelmetlenebb evő, akkor pedig, mindig legyen a zsebében zsemledarab, és abból mindig legyen a szájában egy falat, amit csak tart a szájban addig, amig szinte fel nem hígul. Így hozz lehet szoktatni a szájat, hogy tovább tűrje meg a falatot szájában.

Gyermekeit szoktassa hozzá, hogy szívességet kérjen tólük és azt ők végre hajtsák. Étkezésében soha ne engedje magát megzavarzi, még gyermekeitől sem,sőt kérje, hogy gyermekei segítsék az asztalnál a táplálkozásban, kérje meg, hogy hozzanak önnek vizet a poharába, nyújtsák át önnek a tálat stb.

Tovább

8 hónapja
gyogytan

Igen.

Tovább

9 hónapja
gyogytan

Kedves BB77!

A lichen, úgy általában sömör. Az elnevezésekről és a lelki kapcsolódásokról a következőket írja könyvében erről Ruediger Dahlke: A betegségek, mint szimbolum című könyvében:



\“Lichen (sömör)



Testi szint: bőr (határ, kapcsolat, gyengédség).

Tüneti szint: lichen ruber planus: lapos sömör; lichen nitidus: csillogó, sárgásbarna gümős, sömörös elváltozás különösen a péniszen és a karhajlatokban; lichen pilaris: sömör a szőrtüszőknél, különösen lányoknál 20 éves kor körül a felső karon, a combon és a fenéken; lichen simplex chronicus (más néven: neurodermatitis): tenyér nagyságúra nőhet, pigmentmentes, erősen viszkető részek különösen a végtaghajlatokban és a nemi szerveknél; Lichen scleroticans et atrophicans: a nemi szerveknél; kapcsolati és/vagy elhatárolódási problémák, a csomó mint (a problémára utaló) szimbólum, sok kicsi csomó = sok kicsi, alárendelt probléma, amelyek tömegesen egy nagy problémává nőhetnek, és a kapcsolatot ördögi körbe zárják; olyan visszataszítóvá tesszük magunkat, hogy senki se merészkedik az érintett érzékeny nemi területek és a végtagok védtelen hajlatainak közelébe (belső védelem); a külső vagy nyújtó oldalaknál inkább a védő, a kívülről védelmet biztosító szempont érvényesül.

Feldolgozás: tanuljuk meg nyíltabban védeni saját bőrünket („menteni az irhánkat\”), és a számunkra kellemetlen érintéseket már eleve próbáljuk megakadályozni; tudatosítsuk magunkban helyzetünket; bújjunk ki a saját bőrünkből, ha olyan

a helyzet; nyissuk meg határainkat, ha úgy gondoljuk, és már „viszket a tenyerünk\”; ismerjük fel azon törekvésünket, miszerint el akarjuk csúfítani magunkat, hogy ily módon megszabaduljunk bizonyos gondoktól és feladatoktól.

Feloldás: érezzük jól magunkat a saját bőrünkben, fogadjuk el testünket, és béküljünk ki vele: teljék örömünk határaink felismerésében, és elégítsük ki bátran az (emberi) kapcsolatok kialakítására vonatkozó igényünket.

ősprincípium: Szaturnusz-Vénusz. \”

Fentiek alapján egyértelmű, hogy a fiának \“férfias\” változata van jelen a lichen megbetegedésnek, a sömörök közül.

A lelkiekben talán a nemi elfogadás, és a jövőbeli nemi identitás és vele szembeni elvárás aggaszthatja gyermekét, azonban ne feledjük, hogy testi szinten lehetséges, hogy a bőrfelület nagyon elzárt ruhákkal van körülvéve, vagy bepálik, levegőtlen környezetben van. A szűk ruhák, főleg nadrágok fiúknak nem jók. Ezeken a területeken felborulhatott a bőr pH értéke is. A férfi nemi szervek és váladékaik inkább savas pH-júak, míg a nőké lúgos közegűek.

A hónalj azonban minkét nemnél savasabb, mint általában az egész bőr, az egész testfelületen. Túl sok és sokfajta kencét, habfürdőt és krémet használunk, ami felborítja a természet rendjét. Az igazi saját szagunk \“már büdös a külvilágnak\”, pedig ennek a szagnak meg kellene szabnia az egész társadalmi közlésrendszerünket is, a külvilág felé.

Külsőleg egy kis ecetes híg lemosás lehet, hogy rendbe is tenné ezeket az elváltozásokat. Fürdőben ne használjunk gyári készítményeket, hanem kicsi olajba pár csepp igazi illóolajat és ebből kis kanálnyit a fürdővízbe, vagy gyógynövényeket főzzünk bele olajba és ebből tegyünk a fürdővizbe. Hónaljban és nemi résznél, lábnál használjunk külön egyszerű házi szappant. Egyéb testrészre csak akkor szappanozzunk, ha túl zsíros, vagy koszos. Fürdővízbe lehet tenni inkább kis maréknyi sót és fél liter tejet, fürdőhab helyett.

A sömör megbetegedések mögött a tüdő és a máj betegségei is lehetnek. A tüdő és a bőr együtt alkotják a légzőszervünket, és ebből a bőr nagyobb részben, legalább 70%-ban vesz részt, míg a tüdő inkább az emésztési és belső szervi légzés és oxigén-széndioxid szerve, akkor is, ha ezt sokan nem is gondolnák. Lehetséges, hogy a gyermek nem mer elég levegőt venni, nem meri magát kiteljesíteni, vagy sokkal jobban figyelmesebb akar lenni másokkal, mások érzelmeivel és elnyomja magát, \“szinte nem mer levegőt sem venni\”, de az is lehetséges, hogy minden \“levegőt csak magának akar megszereni\”, de ez ugy meg a másik képtelenség, és a kettő közötti dolgot nem képes egyensúlyban felfogni és alkalmazni.

A máj és méregtelenítés dologgal kapcsolatban: lehet akár egyszeri vírus fertőzés utóhatása, vagy valamilyen gyermek betegség utóhatása is, pl. bárányhimlő, skarlát, vírusos influenza. Érdemes lenne máriatövis-olajból napi 20 csepp reggel és este bevenni, tehát napi 40 cseppet, vagy egy híg teát itatni vele, ami készüljön 1 púpos kávéskanálnyi magból 2 dl vízre, és főzze két percig a teát, majd szűrhető és fogyasztható.

A közvetlen felületekre nagyon jó a kőrózsa levelének kinyomott leve is. Savanyú típusú antibakteriális, vírus, és gombaölő hatású növényünk.

Tovább

9 hónapja