Ezt a módszert, én nem javasolnám, persze ez attól is függ hogy a kérdező milyen korú, mert ha még fiatal, akkor nem annyira veszélyes, de idős korban kifejezetten káros!! Mivel felüléskor, nagy terhelés nehezedik a gerincre, és ez későbbiekben súlyos következményekkel járhat!
Van viszont, egy gerinc kímélő, ámde mégis nagyon hatásos hasizom fejlesztő gyakorlat, az úgy nevezett, hasprés.
A gyakorlatot a következő képen kel végezni, hanyatfekvésben, lábak felhúzva, talpak a talajon, karok behajlítva, a tarkón. Az orrunkon beszívott levegőt 2 ütemre a szánkon kifújjuk, miközben, egy kicsit megemeljük a lapockánkat a talajról. Nem kel nagyon felemelkedni, de az fontos hogy amikor préselünk, tehát kifújjuk a levegőt, az állunkat emeljük ki, tehát ne nyomjuk rá a mellkasunkra, a mellkas, és az áll között, legyen egy ökölnyi távolság. Nem muszáj egyszerre sokat csinálni, a fontos a gyakorlat helyessége. Először csinálhatunk, 3X10, vagy 3X15, majd miután már nagyon jól megy , és nem okoz gondot, a gyakorlat végre hajtása, emelhetünk, a sorozat számon. Nagyon fontos azonban a kitartás!! Mert egy gyakorlattal sem érünk el eredményt ha nem vagyunk következetesek, és kitartók, Mit sem ér az egész ha alább hagy a lelkesedésünk, 2 hétig csináljuk, aztán abba hagyjuk, na így biztos nem érünk el eredményt. Ezért ne vigyük túlzásba, inkább kevesebbet, de azt mindig, és akkor az eredmény láthatóvá válik! De csak akkor!
Az emberek többsége azért hagyja abba a különböző gyakorlatokat, mert hirtelen, elhatározzák, hogy na most, megcsinálom, nekiugranak, de a lelkesedés és a kitartás alább hagy, mert nem látnak változást, de ez nem egyik napról a másikra történik, de addigra már elmegy a kedvük, és minden marad a régiben. Ezért nem kel túlzásokba esni!
Fontos a kitartás, mert csak akkor érsz el eredményt!
Sok sikert kívánok!
Még nincs meg a jó válasz, de szükséged lenne rá?
Kérjük iratkozz fel az email értesítőre, mert így azonnal megtudod, ha valaki megválaszolja a kérdést. (Bármikor leiratkozhatsz.)
E-mail címed:
Kapcsolódó kérdések, címkék
MIvel edzhető a hát? - több éve
Gerincferdülés ellen mit javasolsz? - több éve
Milyen tornagyakorlatokat végezzek, ha a fenekemet szeretném formásabbá varázsolni? - több éve
: Edzés alkalmával mely fázisban végezzünk has edzéseket? - több éve
Egészséges a reggeli torna vagy inkább felejtsem el? - több éve
Miért javasolt a terhestorna a terhesség ideje alatt? - több éve
Miért nem nő vádli, még akkor sem, ha folyamatosan terheljük mindennapi edzéssel? - több éve
Milyen fenék torna gyakorlatok segítenek formásabbá tenni a hátsó felem? - több éve
Sokat hallottam az intimtornáról, de félek belevágni. Mit tanácsolnak? - több éve
Milyen mozgás az aquarobic? - több éve
Van egy kis problémám 2 gyermek anyukája vagyok és a második szülésem után szedtem magamra 20kg,le szeretnék fogyni de van egy kis problé... - több éve
Egészséges-e rádolgozni az izomlázra? - több éve
Van Budapesten Norbi fitnessterem? - több éve
A fitness sportnak milyen fajtái léteznek? - több éve
Van-e olyan étel ami segít a hajlékonyságban? - több éve
A testépítés kinek ajánlott? - több éve
A tekercselés tényleg fogyaszt? - több éve
Sportolás:
Nyáron az egyik kedves Barátnőmmel eljártunk minden héten 1x futni.
1.5 km-eket 07:30-ra lefutottunk, viszont a sulikezdés ... - több éve
Néhány kisgyermekes anyukával elhatároztuk, hogy a gyerekeknek ovis tornát tartunk. A gyerekek még csak 4-5 évesek, nem igazán tudjuk vin... - több éve
Hasizmom fejlesztéseként mit javasolsz? - több éve
Mire jó a fitness? - több éve
Milyen edzés ideális egy túlsúlyosnak? - több éve
Milyen sporttevékenységet ajánlasz túlsúlyos embernek? - több éve
Kiknek ajánlják a sportmasszázst? - több éve
A spinning nyújthat a biciklizéshez hasonló érzést? - több éve
Miben különbözik a power jóga a többi jógafajtától? - több éve
Hasznos lehet a mindennapos tornázás? - több éve
Mi a legrosszabb, ami mozgásszegény életmód esetében történhet velem? - több éve
Milyen eszközöket használnak Pilates gyakorlatok végzése közben? - több éve
Mikor lehet szükségünk egy Pilates tanfolyamra? - több éve
Milyen fenék torna gyakorlatok segítenek formásabbá tenni a hátsó felem? - több éve
Kezembe került Rubint Réka tornakazettája, miben különbözik ez a többi hasonló fitnessmódszertől? - több éve
Hasizmom fejlesztéseként mit javasolsz? - több éve
Hol találhatom meg a számomra tökéletes edzéstervet? - több éve
Van Budapesten Norbi fitnessterem? - több éve
Egy box edzés komoly fizikai megterhelést jelent? - több éve
Miért jó fitness gyakorlat az aerobic? - több éve
A pilates gyakorlatok nagyon népszerűek a fitnesskedvelők körében. Mi jellemzi ezeket a gyakorlatokat? - több éve
Egészséges a reggeli torna vagy inkább felejtsem el? - több éve
Miért nem nő vádli, még akkor sem, ha folyamatosan terheljük mindennapi edzéssel? - több éve
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!


0 pont
zsoleszimo - több éve
Én én tapasztalatom alapján azt mondom a felülés magában csak pár ízmot mozgat meg,melette biciklizél ill. a futás is jót tesz neki Én ötszáz felülést megtudok csinálni ,de ez magában kevés mert az oldalizmokat nemigazán fejleszti
Szia
Zsolti