Hmm…Hát, ha te azt írod h ez nem értelmes válasz, hát akkor én pedig azt mondom h a tied nem az.:D
Nem mai? Szerintem meg ennél maibb nem is lehetne. Ha kicsit megnézed h teljesülnek be a bibliai próféciák kivétel nélkül.És Jézus is vissza fog jönni, és azt mondta h aki meg nem tér addig az bizony elkárhozik. Én hiszek neki, tehát követem.
Ajjaj, senkinek sincs saját gondolata?
Néhány ezer évenként isten úgy döntött valószínű add egy kis lökést ennek a játéknak.
Így adott néhány igazságot néhány ember szájába, kik csináltak belőle egy-egy vallást.
Milliók pedig követték.
Az idők változnak, talán isten is lépést tart velünk.
Van valakinek egy értelmes mai gondolata?
Üdv: A Lelkész
Jó , nézzük azt amit mondtál. A biblia százezer válasz, és igazság leírt formája. Na ez igaz is.Csakhogy ennél sokkal több, de ebbe most nem megyek bele. Tehát igazság ugye?
A biblia azt mondja az ember teremtéséről , h Isten teremtette, tehát nem az ember az Istent, hanem fordítva. Aztán Isten belelehellte Szellemét az ember testébe így lett élő lélekké. Tehát van lelke az embernek. Sőt az állatoknak is. És a biblia szerint a vér közvetíti. Ezért tiltja vérevést:)
Akkor most ezt elfogadod igazságnak?TEhát a biblia szerint minden embernek van lelke, és szelleme is. A szelleme magasabb rendű. De az újjá nem született embereknek, a szellemük halott, a bűn miatt. Megtéréskor , és víz és Szent Szellem által való keresztségkor ez a szellem születik újra.
Abban is igazad van h minden nap meg kell küzdeni ezért, és fel kell a lángot izzítani, csak Isten szerint a szeretet lángját kell nekünk felizzítani iránta. Illetve az Ő szeretetét kell megtapasztalni minden nap, mert meg lehet.:)
“Ismered a válaszokat, mi az igazság?” Az igazság nem fejezhető ki abszolutumként. Aki ismeri az igazságokat és a válaszokat, annak minden nap meg kell küzdenie érte. Pillanatnyi tanítások, válaszok és igazságok vannak az embernek adva.
Az ember, az általunk ismert világegyetem legkülönlegesebb lénye, mert van, illetve azt hiszi hogy van neki “lelke”. Aki már ismeri az igazságot, azért küzd, hogy ez megmaradjon. Minden nap választania kell, minden nap újra kell felizzítania a megtapasztalás lángját. Hit nélkül semmi sem megy. A tudás, a válasz róla, csak gyenge utánzata a megtapasztalásnak. Hit nélkül azonban nics lélek, csak világegyetemi kémiai megnyilvánulások tömkelege.
Isten egy szellemileg összegyüjtött, tudati manifesztáció. Az emberek hozzák létre, nap mint nap. Mindenki hite szerint. Leírt formája az általad ismert biblia néven ismert szöveggyüjtemény., százezer igazsággal és válasszal. És a biblia csak egy a sok közül, de a többi nem annyira ismert az európai emberek számára.
Mindenki isten fia, ilyen értelemben. Gyakorolj.
Jajj majd elfelejtettem a kedves Lelkész kérdését megválaszolni.
1 igazi Isten van csak, a többi az pedig bukott angyali fejedelmek, élükön a sátánnal.
A biblia erről is világos képet ad.
Ott van pl baál(belzebub, aki a démonok fejedelme , stb)
A Pergámumbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, a kinél a kétélű éles kard van:
13. Tudom a te dolgaidat, és hogy hol lakol, a hol a Sátán királyiszéke van; és az én nevemet megtartod, és az én hitemet nem tagadtad meg Antipásnak, az én hű bizonyságomnak napjaiban sem, a ki megöleték nálatok, a hol a Sátán lakik.
jelenések könyve 2,13
Hopp mi is van abban a városban? Lám a zeusz oltár.És azt írja h ott lakik a sátán, és trónszéke is ott van.Tehát a hamis vallásoknak bizony van alapja, mert elég erős szellemi lények vannak mögöttük. Az ember pedig keresi a természetfeletti, Teremtője után vágyakozik, de sokszor rossz helyen keresi.
Szomorú ezt olvasni amúgy.Jézus meghalt értünk, h megváltson, de vannak emberek akik azt hiszik h Ő ezt feleslegesen tette meg, mivel az ember magát is megválthatja.
Akkor Isten hülyeséget csinált??Pfff. Na mind1. 1 igazság van csak, és az nem a miénk, hanem Istené. Jobb lenne ezt elfogadni:)
Na kezd érdekes lenni a téma alakulása.
Tehát akkor szerinted Jézus nem Isten fia, nem is egyenlő Istennel?
Vagy ha elfogadod azt ,h ki Ő, és azt hogy a biblia pedig Isten beszédét tartalmazza, akkor miért baj az hogy az igazi egyház(ami pont ezen áll) arra törekszik h a biblia normáinak megfelelően épüljön fel?Mert a biblia arra tanít h ne embereknek akarjunk megfelelni, hanem Istennek. És Őt kövessük, úgy ahogy Ő mondta.Mert Isten 1 utat adott csak magához.
Ha meg nem fogadja el az ember Jézust annak aki valójában, akkor igen, igazad van.Sőt semmi értelme az egésznek.
Várom válaszod!:)
Jézus gnosztikus volt, és az önmagában lévő Atyját ismerte fel, s ezért mondja, hogy őt pedig csak az Atyja ismeri fel. Nekünk csak utat adott hozzá. De mint tudott a gnoszticizmust az egyházak zöme nem fogadja el, sőt üldözték és üldözik. Egy vallást pedig a tagjai tesznek rosszá, s nem Isten. A vallás-egyház összetart, ha van miben. Ha nincs miben, akkor nincs értelme az egyházaknak. Egy-egy egyház az egyformaságra törekszik. Kár! Főleg ha ő szabja meg a milyenséget. Hit nélkül nincs emberi normalitás és előrehaladás. Hit nélkül csak fizika és kémia van.
Van valakinek saját gondolata is?
Ha van isten? És mivel valószínű, hogy van, akkor jót mosolyog.
Az úgymond “hívők” egymást szapulják.
Van a földön kb. 120 vallás, na vajon van-e 120 isten?
Ismered az igazsághoz vezető utat?
Lehet hogy van egy út?
Lehet, hogy rajtad keresztül vezet?
Ki ismeri?
Üdv: A Lelkész.
-1 pont
www.e-paciens.hu - több éve
Ajánlom keressen fel pszihiáter szakorvost! További kellemes napot és mihamarabbi gyógyulást kivánok (bár, sajnos az orvostudomány mai állása szerint, az ilyen elmebeli elváltozások sajnos nem gyógyithatóak, maximum kezelni lehet)
Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.
Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Máté 11.28
Tehát az Úrhoz kell menni,és Ő meggyógyít és megsegít. Nem bálványokhoz, halott szentekhez, máriához…hanem az Élő Istenhez.
Amúgy a pénz is szóba került…magyar embereknek ezt nagyon nehéz megérteni, mivel bálványként imádják a pénzt, ezért ragaszkodnak annyira hozzá.
Mennyivel jobb szerintetek 1 olyan gyógyszerre költeni több ezret ami nem tuti h segít?
De mégegyszer mondom, nem kötelező adakozni. De én hiszem ha tiis átéltek 1 csodálatos gyógyulást, ami Istentől van, akkor megváltozik a véleményetek.
És ne hagyjátok eltéríteni magatokat az útról…szoros az a kapu., és kevesen vannak akik bemennek azon. Tehát sok támadást kell elviselni az igaz embernek, és így haladni a célig…Tehát nem véletlen h ennyire utálják az igazi keresztényeket…
Kedves fórumozó!
Látom nagyon ellenszenves az Egyházzal kapcsolatban, ezt részben meg is értem. Mert annyi évszázadon keresztül járatták le a kereszténységet idézem…“vallási fanatisták” , akiknek köze nem volt ahhoz. Lsd: boszorkányégetés, háborúk, inkvizició.
Az igazi Egyház a szeretetet kellene h képviselje.Mert Istennek ez az üzenete az emberek felé.Ugyanis az Egyszülött fiát a Názáreti Jézust odaadta értünk, és Ő elhordozta bűneink , átkaink, betegségeink, és minden bajunkat. És harmadnapon feltámadt.Ez tény.
Aki hisz Őbenne és megkeresztelkedik, az örök életet nyer, és áldott életet fog élni.
Lehet erre azt mondani: Én nem hiszek ebben…!
Nos, a bíróságon a bírót vajon meghatja-e az a duma , az elítélt szájából h:
-Én nem hiszek a bíró úrban, tehát engedjenek el!:D:D:D
Tehát Isten él és mindörökké élni is fog. Vagy tetszik , vagy nem.
Visszatérve Hit gyülekezete soha nem kényszerít senkit sem adakozásra.
Aki ad, ad .Aki nem, nem.
Erről jut eszembe..
hol is van az h aki nem fizet “egyházadót “ azt nem nem temeti el a pap?:D na erről van szó...
Persze az nem gáz mi?
Nem akarok vitába szállni csak leírtam pár gondolatot.
További szép napot!
-1 pont
www.e-paciens.hu - több éve
Igen, de tuti nem az amire Te gondolsz… Az csak vallási fanatizmus, a szegény és beteg emberek kihasználása, amit a pénzt bálványozó sötét erők hirdetnek!
Még nincs meg a jó válasz, de szükséged lenne rá?
Kérjük iratkozz fel az email értesítőre, mert így azonnal megtudod, ha valaki megválaszolja a kérdést. (Bármikor leiratkozhatsz.)
E-mail címed:
Kapcsolódó kérdések, címkék
Mi a teendő?-ha egy 19-éves fiúnak szívritmus zavara van -és még a a szívben kisebb vér vissza folyása is van.?? - több éve
pitvar fibrillacio flutter gyógyitása és kezelése hogyan történik? - több éve
Ismered az igazsághoz vezető utat? - több éve
Mi a kényszerbetegség? - több éve
Egyáltalán mire jó a relaxálás? - több éve
Hogyan ésszerű a méregtelenítést elkezdeni? - több éve
Lelki egészségemet mivel fejleszthetem? - több éve
Az emberi szív képes a regenerálódásra? - több éve
Mit jelent a ”szív kép” analízise? - több éve
HOgyan történik a hidromasszázs? - több éve
Az lenne a kérdésem, hogy szeretnék valakit felvenni ismerősnek de nincs e-mail címe, stb. Valaki segítene? - 4 hónapja
Hogyan töröljem regisztrációmat,már minden lehetőséget kipróbáltam!
Aki tud segíteni,nagyon megköszönném. - 6 hónapja
Hogyan akarja a MOYO értékessé tenni a munkáját,ha a regisztrált tagoknak nem ad kellő INFÓT feltett kérdéseikre??Hmmmm??
HOL A VÁLASZ?KE... - 7 hónapja
Nem tudom mi az oka ha túl sok a feledatom,dolgozom,enyhén remeg a fejem.Ha nyakkörzéseket csinálok,lecsökken.Voltam ideggyógyásznál ezze... - 8 hónapja
aza kérdésem, hogy a feltett kérdésemre mikor kapok választ? - 9 hónapja
A hajfestékbe lehet tenni szőkítő port? - 9 hónapja
A hajfestékbe lehet tenni szőkítő port? - 9 hónapja
Ha lelkibeteg vagy fizikailag is hamarabb beteg leszel? - 11 hónapja
Ki tudja? Mi is az az Avatar - 1 éve
párkapcsolat egy másik ffi val mukodne e férjemel már 2 éve nem volt sex koztunk - 1 éve
Sziasztok!
14 éves múltam szeptember 21-én, de még nem jött meg a menstruációm. Igaz, lisztérzékeny vagyok, de van a suliban egy szinté... - több éve
Leszázalékoltak viszamenőleg07-6-toljjárna a rokkantnyugdij amit ezidáig sem kaptam meg!Érdeklődésemre azt felelte a nyugdij intézet-ujbo... - több éve
Miért szeretik az emberek a 3D filmeket. És miért lehet mindent megtudni róluk a www.3dszemuveg.hu oldalon? - több éve
A kérdésem az lenne igazságosnak találjátok-e a rokkantnyugdij megvonását egy olyan betegtől aki súlyosdepreszios,pánik beteg többfobiája... - több éve
A kérdésem az lenne igazságosnak találjátok-e a rokkantnyugdij megvonását egy olyan betegtől aki súlyosdepreszios,pánik beteg többfobiája... - több éve
Mi a Magyar Szépség? - több éve
Milyen szépséggel foglalkozó DVD-ket találhatok a boltok polcain? - több éve
Állítólag a testi betegségeket lelki betegség előzi meg!Ha ez igaz akkor milyen orvost kell keresnem? - több éve
Mi a normál vérnyomás? - több éve
Reggel nagyon sárga, sűrű a vizeletem, baj van? - több éve
HOgyan működik a nyirokkkeringés? - több éve
Léteznek szorongásoldók, melyek vény nélkül kaphatók? - több éve
Melyek a depresszió tünetei? - több éve
Mire jó a 3D szemüveg? - több éve
Mi a normál vérnyomás? - több éve
Szeretnék hizni.Kérem segitsen milyen gyógyszerek és táplálék szedése illetve fogyasztása segitené elő a hizást. Nincs semilyen szervi me... - több éve
Reggel nagyon sárga, sűrű a vizeletem, baj van? - több éve
Miben más a pszichológia mint a pszichiátria? - több éve
Mi az idegrendszer feladata? - több éve
A hashajtók hogyan tudnak hatni? - több éve
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
0 pont
A Lelkész - több éve
De hiszen én csak egy kérdést tettem fel, nem adtam meg a választ.
De még egy egyszerű kérdésre sem sikerül egyszerűen válaszolni.
IGEN VAGY NEM, AZ EGYSZERŰ VÁLASZ.
Nem azt kérdeztem mit ismersz, csak ismered-e az igazságot?
Igen-Nem csak ez a két válasz van.
Vidám napot. :))))