az arcam rozáceás de az orrom negyed részén egy vastagagabb bőr kelettkezett állitólag ez rhinophyma hogy lehet kezelni vagy eltávolitani. köszönöm. orr korrekcióra nincs szükségem.
Edina: Nekem is ezt a betegséget állapította meg az orvos.Az orvos azt mondta ,hogy ez a gyomor rossz müködésétől alakul ki .Nem igazán lehet fűszeresen ,hagymásan,fokhagymásan,erőspaprikásan enni.Persze van rá gyogyszer is,amit megkaptam , de mikor elmondtak hogy:nem lehet kimenni erős napra,nem eshetek teherbe 6 hónapig,és a fentsoroltakat nem ehetem,akkor elgondolkodtam és elmentem egy homeopát orvoshoz és jelenleg kezelés alatt vagyok,majd meglátom az eredményt,de ha nem jön be még mindig ott van az első megoldás.Minden jót
Egy borbetegseg.Általában az arc középső részén, az orron, az orr melletti orcákon, a homlokon és az állon jelennek meg a tünetei. A kezdeti fázisban gyakran csak szélsőséges körülmények (pl. túl magas vagy túl alacsony hőmérséklet, megerőltető testmozgás, stressz) hatásának gondoljuk az arc kipirulását. Később azonban már folyamatosan vörös és gyulladt lesz az arcbőr. A tünetek elsősorban az arc középső részén jelennek meg, és hatására az arcbőr eldurvul, rücskös felszínűvé válik.
Előfordulási gyakorisága az életkorral nő, leggyakrabban 30-50 év között jelenik meg. Mindkét nem esetében előfordulhat ez a bőrprobléma, de a tapasztalatok szerint a nők gyakrabban fordulnak a tünetekkel orvoshoz. Férfiaknál súlyosabb tüneteket produkál a betegség (pl. az orron kialakuló rhinophyma, amelyre az eddigi tapasztalatok szerint csak a férfiak hajlamosak). Gyakoribb a megjelenése a világos, érzékenyebb bőrű embereknél, különösen az észak-európai, ún. kelta típusú egyéneknél, innen eredhet egyes helyeken a kelta-átok elnevezés. Legnagyobb számban az angolszász országokban diagnosztizálják ezt a betegséget, de nálunk is egyre gyakoribb az előfordulása.
Még nincs meg a jó válasz, de szükséged lenne rá?
Kérjük iratkozz fel az email értesítőre, mert így azonnal megtudod, ha valaki megválaszolja a kérdést. (Bármikor leiratkozhatsz.)
E-mail címed:
Kapcsolódó kérdések, címkék
nekem már nem csak piros,hanem lila foltos is,száraz,és állandoan ég az arcom.ez halványíthato?már nagyon ciki - több éve
Én is Rosaceás beteg vagyok, valaki tud tanácsokat vagy gyógymódot adni? Már sok mindent kipróbáltam ,nem sok sikerrel . - több éve
Mi okoz a bőrön viszketést? - több éve
Mi jó a pikkelysömörre? - több éve
Mi az a Erythema intertrigo ? A választ előre is köszönöm. - több éve
Mikor alakulnak ki a májfoltok? - több éve
Mi a bőr szerepe? - több éve
Mi a Thalasso? - több éve
Milyen kockázati tényezői vannak egy gombás bőrfertőzésnek? - több éve
Miért jobb a bioszauna mint a hagyományos izzasztás? - több éve
Tiszteletem!!
Szeretném megkérdezni azt hogy ,szeretkeztem egy lánnyal akinek hüvelygombája volt..Sajnos ezt csak utólag tudtam meg.Sokái... - 1 hónapja
Milyen betegség az orbánc? - 7 hónapja
Tisztelt Cim,
Néhány éve egy kellemetlen betegség kinoz ami a hideg idö beáltával kezdödik és a nyár elején huzodik vissza. A kellemetle... - 7 hónapja
Tisztelt Válaszadó!
9 éves kisfiamnál Lichen nitidus nevű bőrbetegséget állapítottak meg, és szakszerű tanácsadás helyett az internetet ... - 8 hónapja
Jó napot kívánok én azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehet a faggyúmirigy túltermelését szabályozni(gyógszer vagy …
Már 3 éve kü... - 10 hónapja
Tisztelt DoktorNő/Úr!
Van egy faggyúmirigy cisztám a bal fülem tövében. Péntekre vagyok előjegyezve sebészeti eltávolításra, de elkezdett... - 11 hónapja
Mit tudok tenni a hajlatokban(hona j,ágyék,nyak)növő bőr kinövésekkel.
Bőrgyógyász nem ad választ,levenni meg évente csak öt db vesznek l... - 1 éve
Szeretném megkérdezni,mit tegyek viszkető piros foltok vannak a testemen,úgy gondolom izzadságtól,de mindennap zuhanyzom tiszta ruhát vál... - 1 éve
Több mint 2 hete a mellkasomon kijött 1-2 piros dudor és viszketett, majd egyre több. A doki allergiára gyanakodott, azt mondta nem hason... - 1 éve
Sziasztok! A kérdésem a következő: a férjemnek hetek óta nagyon viszket a bal alkarja. semmi látható jel nem mutatkozik, az okát se tudju... - 1 éve
a fejbőrömön elég nagy fehér foltok jelennek meg folyamatosan és bárhogy vakarom vagy shamponnal mosom nemjönle és nemtudom eltüntetni, m... - 1 éve
Kedves Doktor Úr!
A problémám a következő: pár hete fűnyírás közben a rövidnadrág hálós betétje kidörzsölte az ágyéktájékot. Akkor még ... - 1 éve
Kedves hölgy vagy úr ! Kb 3 éve piros folt alakult ki a nyakamon ,voltam vele bőrgyógyásznál ,azt válaszolta, hogy nap alergiám van . Ad... - 1 éve
Sziasztok!
Van a szám közepén és a karomon egy seb ami nem akar elmúlni.A karomon már szép de gennyesedik egy részen és sehogysem akar be... - 1 éve
Egy honapja másodfoku égési sebem van a tenyeremen. Azonnali és többszöri orvosi ellátás ellenére nem gyógyul illetve átmeneti javulás ut... - 1 éve
Öt napja arra ébredtem, hogy tele vagyok csalánkiütéssel. Voltam a körzeti orvosnál, aki átküldött a bőrgyógyászatra. Ott azt mondták, ho... - 1 éve
Azt szeretném kérdezni, ha megcsíp, megszúr valami, miért marad ott pár centis puha duzzanat? Már egy éve nem múlik el. A külső lábszáron... - 1 éve
Pigment hiányos jelegű foltok jelentek meg rajtam egy hónapja, elképzelhető, hogy valamilyen bőrbetegség? Ha igen, mi lehet?Mi a gyógymód... - több éve
Autóimmun betegség PCP. Mik a tünetei, és hogyan lehet gyógyítani, vagy lehet – e ? - több éve
nekem már nem csak piros,hanem lila foltos is,száraz,és állandoan ég az arcom.ez halványíthato?már nagyon ciki - több éve
Mi a hipermangán? - több éve
Milyen betegség az orbánc? - több éve
Milyen bőr allergiás tünetek vannak? - több éve
MI a rosacea? - több éve
A férjemnek évtizedek óta visszeres mindkét lába. Már mütőtték is többször. Mint tudjuk sajnos ez nem megoldás, mert visszajön,de az utób... - több éve
Szeretném megtudni -ekcémás bőrt,mivel lehet gyógyítani/?
Elmúlik majd kiújul máshol. - több éve
Mik a legkritikusabb helyek bőrgomba szempontjából? - több éve
Autóimmun betegség PCP. Mik a tünetei, és hogyan lehet gyógyítani, vagy lehet – e ? - több éve
Mi az a Erythema intertrigo ? A választ előre is köszönöm. - több éve
Mi okoz a bőrön viszketést? - több éve
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!


0 pont
Kinga - több éve
A speciális dudoros, vörös orr (rhinophyma) megszüntetése plasztikai sebész beavatkozását igényli.