Hali mindenkinek,
Már egy ideje túlvagyok a pubertáson, régen elég sok pattanásom volt, de elmúltak. Idé...
Hali mindenkinek,
Már egy ideje túlvagyok a pubertáson, régen elég sok pattanásom volt, de elmúltak. Idén februárban azonban
borzasztó erősen kijöttek. Talán nem volt olyan rossz a helyzet, mint kamaszkoromban, de elég csúnya volt az arcom,
sőt a hátam, mellkasom, vállaim és néha még a nyakamon és a füleimen is volt egy-kettő. Nagy, piros gumók a
homlokon, emellett pedig sok piros kis pattanás, és nagy pórusok. Azonban nem csak ezek voltak a tünetek.
Összefoglalva a furcsaságok, amiket idén és akkor tapasztaltam, mikor mindent összeszek, a teljesség igénye nélkül
(nem biztos, hogy mindegyiknek köze van az alapproblémához, de talán segít kideríteni, mi lehet a kiváltóok):
-száraz, mégis olajos bőr
-ha izzadok, akkor a normálisnál sokkal erőteljesebben
-gyakori éjszakai izzadás
-pattanásosság (arc, nyak, váll, hát, mellkas, has, comb)
-bőrelszíneződés a pattanások helyén
-homályos látás (esténként)
-erőteljes fülzsír
-zsíros haj
-korpa
-fejfájás
-ólmos fáradtság étkezések után
-kimerültségérzet
-gyakori megbetegedések (megfázás-szerűség, idén legalább már hatszor-hétszer)
-karikás szemek, lilás szemkörnyék
-szájszag
-könnyes szemek
-gyakori székrekedés
-februárban kb. másfél hetes hasmenés és hascsikarás (talán kissé izgultam egy vizsga miatt, de az sem okoz ilyet
nálam)
Körülbelül másfél hónapja lettem figyelmes rá, hogy ha nem fogyasztok tejtermékeket, akkor kissé tisztább a bőröm.
Így megpróbálkoztam egy kis izolálódiétával, vagyis egy hétig csak olyan dolgokat eszek, amik biztosan nem okoznak
tüneteket nálam. Ezek: kukorica, húsok (csirke, marha, bacon-szalonna), halak, földimogyoró, minden zöldség és
gyümölcs, rizs, tojás. Egy hét alatt minden nyavaja elmúlt, hihetetlen volt! Utána rájöttem, hogy a tejtermékek
mellett a kenyér, zsemle, kifli stb. is rossz nekem. A chipstől szintén borzasztó piros pöttyeim és száraz bőröm
lett. A virsli nem rontott a helyzeten, de nem is engedte gyógyulni a régebbi kiütéseket. Fontos, hogy nem viszket
a bőröm és nincsenek klasszikus allergiás tüneteim, így ez talán csak valamiféle intolerancia lehet. A kenyérben
két összetevő van, ami ilyet kiválthat: glutén és élesztő. A virsliben valami tejélesztő van, ami gyanús. A
chipsben glutén és tejsavó.
A tüneteknek 2 nap kell hogy előjöjjenek és kb. 4 nap, hogy eltűnjenek. Mindezt az étkezéssel tudom szabályozni.
Viszont nagyon tudnom kellene, hogy melyik összetevő a hibás. Esetleg többre is érzékeny lehetek? Egyszerre a
tejre, a lisztre és az élesztőre? Ez kész katasztrófa lenne. A tej biztos, azonban a másik kettő kérdéses.
Kérem, aki tud, segítsen! Nagyon hálás lennék!
rengeteg házipraktika van a neten, de elötte mindenképpen elmennék bördokihoz, hogy meggyöződj, hogy nem-e olyan amit könyebb kezelni orvosilag, mint házilag,
lehet valami antibacis lötty segítene, de gyógyszert is csak ő tud adni
pl. egy csomó minden szerintem vitaminhiány (pl látás) is lehet,
Fogyasztasz vitamint és ásványi anyagot? (A vitamin, cink…) (de a sok szintén pattikat okozhat)
Ezt a természetes ásványi anyagkivonatot tudom ajánlani.Teljesen helyrehozza az anyagcserédet.
KUKULKÁN ELIXÍR
Vitalizáló, tonizáló, érfalerősitő, érregeneráló, immunerősítő alginitkivonat.
Eddig 64 elemet mutattak ki az alginitben, amely tehát rendkívül gazdag makro- és mikroelmekben. Ezek az elemek hármas rétegszilikátokban, szervetlen kötésben, illetőleg humuszanyagokkal, humin-savakkal szerves, vagy kelát kötésben vannak jelen.
1. Alginsav: olyan szénhidrát, amely védi a szervezetet a nehézfémtartalmú mérgek (stroncium, kadmium, plutónium, bárium) felszívódásától.
2. Kiemelkedő a magas jódtartalom, mely jódhiányos vidéken kifejlődő strúma megelőzésében és csökkent működése esetén jótékony hatású.
3. Bór tartalma közvetve szerepet játszik a kalcium- és a magnézium-anyagcsere szabályozásában.
4. N-3 zsírsavak: csökkentik a vér zsírszintjét, mérséklik a vérlemezkék aggregációját, kis mértékben növelik a védő koleszterint (HDL) és értágító hatásúak. Lassítják az érelmeszesedést és csökkentik a vérnyomást.
5. E-amin, béta-karotin és szelén tartalmuk miatt szabadgyök-fogóként töltenek be fontos szerepet az érelmeszesedés késleltetésében, a szervezet ellenálló képességének (immunrendszer) megerősödésében, a rák megelőzésében.
Fogyasztása: naponta 2×1 dcl 6 hetes kúra alkalmából
Mobil: 06 20 255 2253 http://www.bogumil2400.eoldal.hu/
Nem tudtam folytatni a tanácsaimat, most megteszem. Javasolom használj Bioptron lámpát rendszeresen. Csodákra képes, saját tapasztalatból tudom.
Még nincs meg a jó válasz, de szükséged lenne rá?
Kérjük iratkozz fel az email értesítőre, mert így azonnal megtudod, ha valaki megválaszolja a kérdést. (Bármikor leiratkozhatsz.)
E-mail címed:
Kapcsolódó kérdések, címkék
A patanás eltüntetésére lehet alapozot használni, - 1 éve
Mit használyak hogy elmúlyon az allergiás kipirosodás az arcomon?? Allergia ellen szedek gyógyszert, de nem sokat használ. - több éve
MI a szénanátha? - több éve
Mit tegyek pattanás ellen? - több éve
Idén irtják a parlagfüvet? - több éve
A kozmetikumoktól kialakulhat allergia? - több éve
Milyen terápiát javasolsz allergiásoknak? - több éve
Miben segíthet allergiás gyermekekmnek az orrcsepp? - több éve
Mi indokolja a napszemüveg viselését? - több éve
Hányféle bableves recept létezik? - több éve
Fürdésnél piros foltok jelentkeztek az egész testemen. Voltam bőrgyógyásznál, aki felírt egy tusfürdőt, de ez sem segített. - 1 hónapja
T éisztelt Moyo!Asztmás vagyok és mindenféle lehetőség érdekel ami a tünetmentessé tenné a betegségemet! - 1 éve
Mit használyak hogy elmúlyon az allergiás kipirosodás az arcomon?? Allergia ellen szedek gyógyszert, de nem sokat használ. - több éve
Nagyon aggodom, 23 eves fiam homlokan a baloldalon duzzanat keletkezett kb.. galambtojas nagysagu, kb. félévvel ezelott, ez elmult szepen... - több éve
Én allergiás vagyok a kutyaszőrre, az atkákra, tollra stb.
Az lenne a kérdésem, h ki lehet-e gyógyulni az allergiából?
Mert mikor az orvo... - több éve
Kedves Ismerősök!
A szakdolgozatomhoz gyűjtök információt, hogy végzett testnevelő legyek. Szeretnék egy nagy elemszámú mintát létrehoz... - több éve
Kisfiam 8 éves.Augusztusban HENOCH SCHÖNLEIN PURPUR-ás betegséget kapott.Ami annyira komplikálódott,hogy vérzése is volt végbélből.A keze... - több éve
Mi az oka a gyogyszer és fém allrgiának? - több éve
MI a szénanátha? - több éve
Idén irtják a parlagfüvet? - több éve
A kozmetikumoktól kialakulhat allergia? - több éve
Ha valaki tud irjon már nekem a nátriumérzékenységről. - több éve
Állandóan piros csalánkiütések jelennek meg a bőrömön plusz ujjamon talpamon ödémás duzanat lesz. - több éve
Sziasztok!
Én azt szeretném kérdezni, tud-e valaki valamilyen hatásos gyógymódot a nehézfémmérgezésre? Előre is köszönöm!
... - több éve
Miben segíthet allergiás gyermekekmnek az orrcsepp? - több éve
Hali mindenkinek,
Már egy ideje túlvagyok a pubertáson, régen elég sok pattanásom volt, de elmúltak. Idén februárban azonban
borzasz... - több éve
Szedhetek hörgőtágítót az asztmám kezelésére? - több éve
Az étel allergia vizsgálatához hozzá járul e az OEP? Velem közölték, hogy vegyem meg a tesztanyagot, akkor elvégzik a vizsgálatot!
Jogos ... - több éve
Hogyan kezelhetjük allergiánkat? - több éve
Milyen allergia ellenes gyógyszerek vannak? - több éve
Milyen gyógyszereket használhatunk allergia ellen? - több éve
Milyen allergia ellenes gyógyszerek vannak? - több éve
Állandóan piros csalánkiütések jelennek meg a bőrömön plusz ujjamon talpamon ödémás duzanat lesz. - több éve
Milyen természetes gyógymódok vannak allergia ellen? - több éve
Hogyan küzdhetünk diétával a parlagfű allergia ellen? - több éve
Miért vagyok allergiás a macskaszőrre? - több éve
Ha valaki tud irjon már nekem a nátriumérzékenységről. - több éve
Én allergiás vagyok a kutyaszőrre, az atkákra, tollra stb.
Az lenne a kérdésem, h ki lehet-e gyógyulni az allergiából?
Mert mikor az orvo... - több éve
Milyen allergiás tünetek jelentkezhetnek a bőrön? - több éve
A kozmetikumoktól kialakulhat allergia? - több éve
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!


0 pont
kispircsi - 4 hónapja
szédülésre tud valaki valamilyen módszert?